Kilian

1637.03.26

Log

Épp a kipakolást felügyeltem az egyik idegen kikötőben, mikor kiszúrtam egy feketerókácskát. Persze vámpír volt, de.. úristen, de cuki volt!

Hamar visszaváltozott sajnos, de.. szóval nem is baj. Kicsit félrehúzódtam, hogy felülhessen mellém, ha már barátságosan közeledett, és beszélgetésbe is elegyedtünk. Németül beszélt és azt mondta, a Vándorló Álomról jött, Elliot Exley szolgálatában áll, aki felfedező-kereskedő. Hát.. mifelénk ezt úgy hívják, kalóz, de nem akartam nyomban ellenségeskedni.

Amúgy is, huszonöt volt, és olyan elveszettnek tűnt.. már a társalgás terén, hogy mindenképpen kedves akartam vele lenni. Azt mondta, Kiliannek hívja a mestere.. vagy talán jobb lenne, ha Mesternek írnám? Mindenesetre nekromanta volt, akinek csúnyán rákoppintott az élet az orrára.

A beszélgetés alatt nyilvánvaló lett, hogy egy kifejezetten sok éjlényt számláló hajón él, aminek a kapitánya az egyedüli vámpírja. Mi persze legfeljebb hárman-négyen szoktunk éjlények lenni egy hajón, de náluk.. van minden. Igazi gyűjtögető lehet ez a Mester, hogy hat elemista szerviense van. Ismerős séma.

Akárhogy is, ha sötét is, de kifejezetten tetszett a humora, szeretnék majd még vele találkozni.. és ki tudja, talán lesz is rá alkalmam.

kilian.jpg

kikötők

 
süti beállítások módosítása