Utazgatok, hajóról hajóra szállok és elszórom azokat a dolgokat, amik még megmaradtak a török életből. Most már lassan az öltözködésben is haladni kellene a korral, mert eléggé kinéztek utoljára a hajón. Nem akarok balhét, és ezt mindig meg is mondom az akadékoskodó matrózoknak, de nem hisznek nekem. Nem vagyok elég ijesztő. Ő persze csak csúnyán nézne, és legtöbben azonnal visszavonulót fújnak. Még ha Khalfani testében is van, akinél szelídebb embert nem is ismerek.
De felejtsük el Őt. Eltörtem néhány ujjat, de így is el tudják látni a feladatukat, szóval a kapitány sem dobott ki a hajóról. Persze jó lesz megint hajót cserélni, mielőtt még véletlenül elérne a napfény.
A kapitány persze jó helyre hozott minket, itt vannak piacok, lehet csereberélni, sőt, sokan a velencei aranyat épp olyan etalonnak tartják, mint a vért. És persze mindig le akarják húzni az embert valahogy.
Épp nagy hangon veszekedtem egy kóklerral, hogy mit ért azon, hogy a százéves kincseimben csak a beöntenivaló aranyat látja, amikor leszólított egy vámpír, hogy őt érdekelné a szajré. Megnézegettem, szép pofija volt, szóval inkább otthagytam a zsibárust, és a sráccal együtt visszatértem a Két Sellőbe. Figyeltem a lépteit, tuti, hogy öreg, ahogy hátratette a kezét, ahogy összefonta és olyan magabiztosan lépkedett, mintha övé lenne a világ. Az ilyen vagy nagy harcos vagy testőrei vannak. Esetleg mindkettő.
De neki emberei voltak, méghozzá pont a kocsmában, és.. ó jaj, született, erős mágusok, mmmmmmmmm. Ritka fogás, és ha én ilyenbe gabalyodom, ott általában csak baj van. Mindenesetre megígérte, hogy be is mutat nekik. Különösen Dominicot emlegette, a terrot, aki alaposabban is meg tudja nézegetni a tárgyaimat. Hát nem csak azt nézegetheti meg.
Az idegen Francesként mutatkozott be, talján hajóskapitány volt. És nem tévedtem, elég régimotoros ahhoz, hogy felismerjen, de én őt nem, szóval csak finom kapcsolatokban állhatott a Konzíliummal.
Akárhogy is, sokat beszélgettünk vele a tengerről, a világ dolgairól, de sajnos nem nagyon járt szárazföldön, hogy beszámolhasson nekem az otthoni dolgokról.
Nem otthon.
Szóval a kontinensi dolgokról.
Francba. Adni kéne neki egy nevet.
De szóval megbeszéltük, hogy egy haragosa miatt nem megy Skóciába (Éamon, Colm, Dillion), és a rokoni szálak miatt meg Itáliába sem. Szóval inkább új dolgokról beszéltünk, hogy mi várhat engem délen, meg őt északon.
Megbeszéltük, hogy nappal feljön az embere, és meg is vizsgálja a szajrét. Tuti le akarnak majd húzni, de persze így is többet fizetnek a parti népeknél, vagyis csak jól járhatok. Mentem is, beruháztam néhány... új ruhára. Ha tartósan hajókázni akarok, praktikusabb lesz, mint a szári és a kendők, még ha nagyon szeretem is őket.
Szóval miután elment Dominic, este visszatért ő, és elkezdtük az alkudozást. Ez mindig olyan nagy élmény, és persze meg is egyeztünk, annyival nem is alámenve, mint gondoltam. Egyben kifizetett, azt mondta, az egyik embere megmondta, hogy ennyi lesz, mert hát jó megérzései vannak. Hát, az ilyet érdemes megtartani.
Meg hát beszélgettünk a mágiákról, hogy ő is szereti a születetteket, meg olvasott valami vérmágiásat is Föníciából, de hogy nem nagyon lehet ezzel még mit kezdeni.
Hát.. akárhogy is, ennyi pénzből már tudok bérelni egy saját legénységet, nem csak ide-oda csapódni, és arra mehetünk, amerre csak akarok. Már csak ki kell találni, merre legyen az arra.