Wales felé tartottam - hosszabb kiküldetésre számítottam, ezért vittem magammal a paripámat is, de Tüzecske szemmel láthatóan nem bírta a hideget. Kicsit le is szálltam róla, és igyekeztem némi varázslattal meleget csiholni neki, node csak nem akart megnyugodni szegény pára. Mikor pedig felnézek, mit látok? Hát Skócia ifjú urát.
Nevetve köszöntöttem, és hiába teltek el hosszú évek, hogy utoljára láttuk egymást, ő is felismert, és régi nevemen hívott. Szívmelengető mindig a kedvessége.
Egy kicsit lelkendeztem neki az esőről, mivel rég láttam ilyesmit utoljára, de aztán megvallottam ,hogy eléggé fázunk a paripámmal. Hamarost azt is megkérdeztem, hogyhogy egyedül járja a vidéket, de kiderült, a kocsi, amiben utaznia kellene, csak hóhérját rejti, ha esetleg megtámadnák, eljátszhasson a kígyófajzat az ostobákkal.
Mikor mondta, hogy több a halott a kelleténél, és csak a körmére akar nézni e föld tartományurának, felajánlottam egy fuvart neki. Tüzecske eleinte méltatlankodott a második utas miatt, de aztán hamar visszanyerte a lendületét, és gyorsan vágtattunk a vár fele. Olyannyira koncentráltunk a gyors tempóra, hogy csak az utolsó pillanatban vettem észre a hydro auráját, mely a falról támadt miránk. elhúztam a kantárt, mire a csukaorrú felágaskodott, Aengus pedig hátraesett - ahogy a támadó is.
Crízdeam -merthogy ő volt az, aki a várfalról ránk ugrott- ismét tanúbizonyságot tett kiállhatatlan modoráról, de mint kiderült, valóban megtámadták Aonghus kocsiját. A magam részéről jócskán fintorognom kellett a vérszagtól, mely még mindig körbelengte, és nem mondom, hogy kellemes volt a viszontlátás, akármennyire is kedvelik egymást a herceggel. Meg kell vallani, én sem voltam vele túl barátságos, és kevesen múlt, hogy nem estünk egymásnak, hiába tudom, hogy csak Őt nem állhatják.
Akárhogy is, úgy tűnt, kacsa az egész hír, és csak van egy kellemetlen rosszakarója a tartományúrnak, de mégis.. ismerte a halott támadókat. A kettős beszélgetésében azonban megragadott egy mondat:
"A hazugságot onnan ismerni fel a legkönnyebben, hogy zavaros, és többféleképpen lehet tálalni."
A probléma hatására azért csak megbékéltünk, és hamarosan azon kaptam magam, hogy már vidáman hallgattam a kettőst, ahogy a vallatási stratégiákról beszélnek. Aonghus hallgat, ezt értettem, Crízdeam pedig kérdez, és válaszolni is fognak.. bár én kötve hinném, hogy az ellenállhatatlan stílusa teszi ezt. Inkább a nem éppen erőszakmentes érvelése.
Én csak néma árnyékként követtem a kettőst, mert hiába voltam én ezestben a Konzílium felügyelőtisztje, én voltam a legkevésbé fenyegető. Na jó, legyünk őszinték: ha akarok se tudok ijesztő lenni, ezért volt okosabb inkább, ha befogom azt a nagy szájam.
Elnéztem, ahogy a kettős eljátszotta a kegyes úr - kegyetlen úr módszert. Régi trükk, de hatásos, a gyenge akarat hamar megtörik ebbe. A tartományúr is hamar megtört, bezáratta az ajtókat, és elkezdett módszeresen kitálalni. Azt mondta, megfenyegették, hogy legalább meg kell próbálnia a gyilkosságot, különben vérontást rendeznek a birtokán. Crízdeam nem éppen biztatóan közölte vele, hogy mert majd így biztosan elmarad.. Aonghus azonban adott neki még egy lehetőséget, és csak néhány emberét hagyta itt, míg megbizonyosodik az igazáról.
Míg mi kimentünk, én az aurákat vizsgáltam, és a herceg invitált is ,hogy menjek velük embervadászatra. Örömmel fogadtam el a felajánlást, de még így is volt szerencsém látni, ahogy Crízdeam "megvacsorázik" - vagyis egyben lenyel egy undok rágcsálót, kiakasztva az állát. Szinte biztos voltam benne, hogy csak engem akar kiugrasztani a bőrömből, de egy undorodó fintornál többet nem kapott, ami lassan azért átváltott nevetésbe.
Amikor azt mondtam, hogy három hízott patkány kifele iramodott, nem úgy értettem, ahogy a kígyó, és csakhamar lóra is szálltunk. Ezúttal ketten a kígyóval, a herceg ugyanis felvette állatalakját, vagyis a rókabundát, én meg nem győztem visszafogni az édelgésem Skócia prémes urához.
Akárhogy is, hamar utolértük az árulókat, aminek többek között az volt az oka, hogy Aonghus még korábban lelassította halálmágiával a hátasokat. Látótávban állítottam le Tüzecskét, és míg a kettőst leszállt mögülem, én már lőttem is. A "csata" nem tartott túlságosan sokáig, a kígyó egy távoljárás után kitépte az egyik szívét, az enyém csak porrá omlott a nyilaktól, de a hercegé bábként várta a nekifeszülő kérdéseket. Azt hiszem, az enyém járt a legjobban, Crízdeam ugyanis sokat flancolt.
Míg a nekromanta a kikérdezést intézte, mi ismét húzni kezdtük egymást a pikkelyessel, és csak félfüllel figyeltünk az irányítottra. Elmondta, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot adtak a tartományúrnak, de többet nemigen tud megbízójáról, minthogy az illető angol. Azt persze eddig is sejtettem, hogy utálják egymást a két föld hercege, de biztos voltam benne, hogy a hóhér vádjával szemben ennyire azért nem ereszkedne le Edward herceg.
Csakhamar húsköd lett a nyomorultból, én meg csak az utolsó pillanatban tudtam burkot húzni magam elé, hogy ne legyek teljesen tele az emberi törmelékekkel. Udvariasan rákérdeztem, miért is nem vérvörös a klánjuk jelképe, mire azt felelte, a Lockhart klán tartanja a zöld-lila-piros. Kösz. Crízdeam már inkább értette a viccet, még ha undorító is volt a csöpögő vértől.
Visszafele már illantunk, én óvatosan érintettem meg a kígyót miután a herceg eltűnt - Tüzecske meg majd visszaporoszkál, nem kételkedtem a hátasomban.
A három korábbi menekülő csak a süllyedő hajót elhagyni kívánó patkányok voltak, de a várban még mindig volt legalább egy ember - össze is terelték hát az egész udvartartást. A vallatás megkezdése után nem sokkal pedig meg is lett az emberünk - sajnálatos módon hiába volt hatékony a kettős, úgy végzett magával az áruló, hogy már nem lehetett kikérdezni eztán.
