Már hét éve, hogy vámpír voltam, és mérhetetlenül megalázónak tartottam, hogy nekem kellett bemennem ahhoz a Herceghez, akivel Ő elbánt "beavatás" címén. Nagy ügy. Szinte mindenkin erőszakot tesz, aki egy kicsit is beleesik az ízlési körébe, a többieket csak addig vereti vagy éhezteti, míg őrjöngeni nem kezdenek. Engem is cibáltak már meg, vágták le ujjam, tépték ki nyelvem, mert másnapra úgyse lesz semmi bajom. A munkánknak része a fájdalom, de persze.. egy politikus valószínűleg csak máson tudja már alkalmazni.
Akárhogy is, a vörös férfiban volt kurázsi, egy idő után ugyanis csak lógott a láncokon, és türelmesen megvárta, míg valakit (engem) érte küldenek. A falban láttam még egy aurát, de nem nagyon tulajdonítottam neki jelentőséget, egy spicli hydro - a legjobb családokban is előfordul.
Azt kérdeztem tőle, megmarad-e. Csak morgott rám, és utána le sem vette rólam a szemét. A mágiamentes tér miatt a közelébe kellett mennem, és bár láttam, hogy erős nekromanta, meg hogy azért jó néhány emberünkben kárt tett, azért reméltem, hogy nem támad rám. Ő százéves, én hét. Nem magamra fogadtam volna az összeszokott csapatom nélkül.
Megkérdeztem azt is, hogy van. Fizikailag, merthogy baromi pipa volt, és ez természetes is. Tőmondatokban beszélgetni kezdtünk, és végül a mágiazárat is levettem, hogy teljesen elláthassa magát. Normálisan viselkedett, így vele maradtam, mikor arról kérdezett, hol van Marius. A legjobb tudásom szerint feleltem, hogy Ő ellenőriz és iktat be Hercegeket, mert az északi úr nem szeret eljárkálni, és nyűgnek találja ezt a kötelességét.
Azt mondta, panaszt akar tenni, ez pedig egyszerre volt hihetetlen és sajnálatra méltó. Mert komolyan gondolta. Bántott a tény, de meg kellett neki mondanom, hogy nem lesz foganatja, és hiába mélyül el ettől a gyűlölete. És akkor megkérdezte, ki vagyok. Azt mondtam, az, aki levette a bilincseit, és reménykedett benne, hogy nem lesz por. Erre a nevemet is megkérdezte, amire már nem tudtam felelni.
A saját cellájában volt fogoly, igaz, bármikor elmehetett volna.. csak éppen ő ott lakott, abban a kastélyban, ahol elszállásolta magát a déli törvényhozó csapata. Nappal mentem hozzá vissza, hogy megnézzem, hogy van, utána pedig én is elpilledtem. Mikor este magamhoz tértem, az első dolog, amit megláttam, a haja volt. Emlékszem rá, nagyon tetszett a sok vörös lobonc, és meg is dicsértem érte.
A lánccsörgéstől nagyon megijedtem, ugyanis más rab nem volt, és senkit sem érzékeltem - azt mondta kísértetek, és hogy nekem nincs mitől tartanom. Mindenféléről beszélgettünk, mágiáról, révészkedésről, tanulásról, hogy nem is járt soha másutt, mint a hazájában. Ez számomra már akkor is felfoghatatlan volt, de aztán lassan megértettem, mennyire is fontos neki a saját országa, és hogy milyen hű hozzá. Szeretem ezeket az új nézőpontokat, hogy be tudom illeszteni a saját világomba másét.
Azt mondta, ha már más nem, ő majd ad nekem nevet, a vadászok és az állatok istennőjéről: Caillech Bheur.
Nem sokkal később kaptam Tőle is nevet. Azt mondta, legyek Diana, a vadászat istennője után. A világnak furcsa a humora.
