Épp egy küldetésből tértem vissza, és gondoltam levezetésképp megállok a jó öreg Albában. Nosza, nyomban akadt is feladat, egy farkasfalka tépett szét egy falunyi embert. Ez ám a feladat, és hat lóval se lehetett volna Crízdeamet visszafogni, hát csak mentem vele. Nálunk annyival másabbak az alakváltók, mint itt! Otthon testőrök, itt elvadult szörnyek, akik mészárolni járnak az emberek közé!

A falu messze volt, és az utolsó állomáson odafele vendégül látott minket a határos tartományúr, Elias Crawford. Aranyos kissrác volt, érdeklődött az utunkról, mondott néhány tippet a környékről. Úgy tűnt, az ő birtokáról érkezhettek az ordasok, bár nála nem volt ilyen balhé. Azért furcsa amúgy az egész, mert még csak félhold van. Sebaj, másnap este tovább is álltunk, és beérve a faluba valódi mészárszékkel találkoztunk. Túlélőket és mágianyomokat kerestünk, de nem találtunk semmit. Követtük hát a nyomokat az erdőbe, és találtunk is egy részt, ahol megpihenhettek - valószínűleg emberként. Talán tíz-tizenöten lehettek, és nem úgy tűnt, hogy magukkal vittek volna akárkit a faluból. 

A csapájukat követve hamarosan egy másik faluba értünk, ahol épp helyszínelt az ottani tartományúr. Elmondta, hogy ez is több napos már, és van még egy ennél is frissebb. Arra indultunk hát, és eközben távoljárási nyomra bukkantunk, ami már csak azért is különös, mert ez nem kimondottan egy életbiztosítás.

Hát a harmadik, még füstölgő faluban találtunk egy túlélőt, bár inkább túlhaló volt, akit hogy megmentsünk, beöleltem. Xilit atya, merthogy ministráns volt a szentem, nem nagyon vészelte át ép elmével a dolgot, de hát ettől még vigyáztam rá, és kicsit nyugtatgattam is, de aztán gyakorlatlan szülő módjára elvesztettem a türelmem, és kiszedtem a mentáljából, hogy miket tapasztalt.

Szegénykémre ráesett a harang meg az egész harangtorony, a kilógó lábát meg megcsócsálta néhány farkas. Épp azon tanakodtunk Crízzel, hogy akkor most merre, mikor szegénykém elkezdett morogni, és elindult egy irányba. Uccu neki, követtük is, és meg is találtuk a pihengésző farkaskákat. Hát levágtuk az összeset, a főni kivételével, de rá hiába tettem nyomjelző bűbájt, távoljárt és nem is találtam aztán.

Kínomban ittam egy kicsit a farkasok véréből, mert hát azért eléggé megéheztem a harcban, az ő vérük meg egyszerűen isteni, de hát nem kellett volna. Én is átmentem aztán morgósba, mint korábban Xilit, csak hogy amíg engem Críz kiütött, újdonsült gyerekem torkát pedig átvágta, mikor az is rátámadott.

Hát.. nagyon aranyos volt, mert mikor kihajtotta belőlem a vért, bocsánatot kért, de ez azért szomorú. Meg hát.. elég kríp, hogy ennyire távolból tudott irányítani valaki.